Suli JÓGA

Egy fantasztikus, összetett, ÉLMÉNY alapú mozgásforma a gyermekekért.

 

JÓGA, úgy hogy a gyerekeknek egy ÉLMÉNY legyen, miközben a tanítások, mozdulatok, jótékony hatások, észrevétlenül épülnek be a rendszerükbe. 

Játék, nevetés, feszültség oldás, ászanák összetett óraterveken vagy éppen tanmeséken keresztül.

Eljógázunk, kibeszélünk olyan fontos témákat, mint hála, önbizalom, bátorság, segítségkérés, elismerő szavak, minőségi idő, együtt ereje és még sorolhatnám…, a lista végtelen.

Megtanulnak beszélni az érzéseikről, bátran kimondani azokat.

Légző gyakorlatokat, különböző technikákat sajátítanak el, mely később segítségükre lehet feszültebb élethelyzetekben, akár a tanulásban, szorongásaik oldásában.

Sok a páros ÁSZANA, csoportos gyakorlat hogy ezalatt is kapcsolódjanak, érezzék egymást a gyerekek.

Minden órának része a relaxáció, ahol gyakorolják a gyerekek az ellazulást,  és az óra végi megosztás, ahol az aktuális témát járjuk körbe, mesélünk a saját megéléseinkről, gyakorolják kifejezni az érzéseiket. Sok-sok új témával találkoznak így, olyanokkal is, amikkel addig nem is foglalkoztak.

Az órákon sosincs versenyeztetés, hasonlítgatás és minősítés, ezt adom át a gyerekeknek. Megtanuljuk és elfogadjuk, hogy mindenki más ütemben fejlődik, máshol tart és más a szuperereje is.

Lányokkal fiúkkal vegyesen dolgozok még ebben a korosztályban, vagy ha úgy adódik az összetétel, akkor lehetséges a nemek szerinti csoportbontás is.

Személyiség típustól függően 11-12 éves kortól TINI jógát ajánlhatok, főként a lányoknak.

Nem számít, hogy jógázott-e a gyerkőc már valaha, vagy, hogy mennyire hajlékony. Elárulok valamit a jóga sohasem lendület, vagy külső erő, a jóga kőkemény IZOMMUNKA.

Hatalmas hála van a szívemben, hogy tanulhatom és részese lehetek ennek a fantasztikus és valóságos rendszernek, amit Csíki Mariann megálmodott és életre keltett, valamint, hogy olyan oktatóktól, mesterektől tanulhattam/tanulok még mindig, mint Gájatri Szilassy Katica, Mikes Krisztina, Kornhoffer Tünde, Kádár Zoltán.

Életöröm, vidámság, nyitottság, rugalmasság a fő hívó szavai ennek az óratípusnak, mint egy lágy, pajkos, olykor pedig mindent átrendező szellőnek.

Gyere és próbáld ki, hidd el, itt fogsz ragadni, várlak Titeket sok szeretettel!